nap
óra
perc
másodperc

feltétlen olvasd el!

versenyszabályzat

I/a. A verseny a Balaton körüli kerékpárúton zajlik. Ez az út csak egy részében speciálisan megépített kerékpárút, a többi szakaszt – főleg a településeken belül – közúton jelöltük ki. Főleg a déli parton a kerékpárút sok helyen nem elkülönített nyomvonalon vezet, hanem a települések kisebb forgalmú utcáin, kerékpárbarát utakon. Ezeken a részeken kellő körültekintéssel és a KRESZ szabályainak fokozott betartásával kell közlekedni.

Kiemelt figyelemmel kell haladni:  amikor főútvonalat keresztez a kijelölt futóútvonal (áthaladás rendőri utasításnak megfelelően), illetve amikor vasúti sínt keresztez a kijelölt futóútvonal (áthaladás polgárőri utasításnak megfelelően).

Ezeken a helyeken a rendőri, illetve a versenybírói, polgárőri utasítások figyelembe vételével kell haladni. A 71-es úton történő áthaladáskor rendőr irányítja a forgalmat, a futó biztonságos áthaladását szem előtt tartva. A vasúti átjáró piros jelzésekor, illetve annak hiányában a vonat közeledtekor a polgárőr a futót fogja megállítani. Mindkét esetben csak a rendőr/polgárőr egyértelmű jelzésére lehet folytatni a futást.

A mezőny első futója előtt felvezető kerékpáros halad, a mezőny végét záró kerékpáros jelzi. Ahol az útvonal ezt lehetővé teszi, a záró busz is a mezőnyt követi. A verseny biztosítása a felvezető- és záró kerékpáros közötti útszakaszra vonatkozik. A záró jármű a napi szintidőnek megfelelő tempóban halad, akit ez lehagy, az aznapi versenyt köteles feladni, de másnap rajthoz állhat. A versenyt feladóknak kötelességük a záró buszra felszállni, ami a mezőnyt követve, a célba juttatja el a versenyzőt.

A verseny a forgalom elől NEM elzárt útvonalon halad, számítani kell egyéb közlekedők elhaladására.

I/b. A verseny során, ahol az útvonal kerékpárbarát úton (közúton) kerül kijelölésre, a versenyzők csak a menetirány szerinti jobb útpályát, illetve 1 sávos úton az útpálya menetirány szerinti jobb oldalát használhatják. A kerékpárutakon az út jobb szélén kell haladni. Ahol a kerékpárút a járdán halad, ott azon kell futni.

Amennyiben az úton bármilyen jármű közlekedik vagy gyorsabb tempójú futó érkezik, jobbra kell kitérni. A futókra és a kísérőkre a verseny teljes útvonalán a KRESZ előírásai érvényesek, azok betartása kötelező.

I/c. Mivel a verseny a forgalom elől NEM elzárt kerékpáros vagy kerékpárbarát úton halad, a versenyzők biztonsága érdekében nem ajánlott mindkét fülön a külvilág zajait tompító fülhallgatót viselni.

I/d. A bszm.maratonfutas.hu tartalmaz minden naphoz egy részletes interaktív útvonaltérképet, az útvonal térképvázlatait is, valamint egy letölthető gpx tracket. A legfontosabb tudnivalókat előzetesen a verseny eseményinformációs oldalán és BSI Sport applikációban is hozzáférhetővé tesszük.

Az útvonalon megfelelő jelzésekkel (tábla, felfestés, szalag) biztosítjuk a tájékozódást. A táblák, szalagok a mezőny előtt nem sokkal kerülnek kihelyezésre, viszont sajnos előfordulhat, hogy viccből vagy rosszindulatból valakik áthelyezik, elforgatják azokat.

Táblákkal jelezzük a napi távot, 5 kilométerenként. Minden nap jelöljük az aznapi maratoni távot. Az útvonalon jelöljük a teljes táv 50., 100., 150. kilométerét is, valamint az Öböl Félmaraton 5., 10., 15. és 20 kilométerét, a MaratonFüred 5., 10., 15., 20., 25., 30., 35. és 40. kilométerét, valamint a BSZM Befutó 15 km 5. és 10. kilométerét

I/e. Az útvonal követésében segítenek a balatoni kerékpárút jelzései és a BSI által kihelyezett irányító táblák és az útra festett narancs/piros nyilak.

II/a. A térképvázlatoknál minden nap külön szöveges részben jelezzük a kísérőknek a rajt- és váltóhelyek legegyszerűbb megközelítését. Kérjük, hogy mindenki tartsa magát a javasolt útvonalakhoz és parkolóhelyekhez, hogy senki se zavarja a futókat, illetve a helyszínek környékén ne alakuljon ki torlódás.

A verseny teljes ideje alatt a futók mindenhol elsőbbséget élveznek a kísérőkkel és a kísérő járművekkel szemben.

II/b.

  1. nap csütörtök – Balaton Szupermaraton, Maraton+ 1. nap
    rajt:
     10:45, tömegrajtos indítás
    helyszín: Siófok, Hotel Magistern tó felőli oldalán
    cél: Fonyód, vasútállomás tó felőli oldalán lévő parkoló

 

II/c/1. 

  1. nap péntek – Balaton Szupermaraton, Maraton+ 2. nap
    rajt:
     10:00 – A résztvevők (4 napos egyéni, 4 napos csapat, Maraton+) a tervezett tempójuknak megfelelően kialakított párokban indulnak, folyamatos indítással.
    helyszín: az előző napi céllal megegyező helyszínen, Fonyód, vasútállomás tó felőli oldalán lévő parkoló
    cél: Szigliget, vár alatti parkoló.
    1. korai rajt: 9:15

 

II/c/2. 

  1. nap péntek – Öböl Félmaraton
    rajt:
     11:00 – A résztvevők a tervezett idejük alapján kialakított párokban, folyamatos indítással rajtolnak.
    helyszín: Keszthely, Helikon Strand parkoló
    cél: Szigliget, vár alatti parkoló

 

II/d/1.  

  1. nap szombat – Balaton Szupermaraton, FélBalaton Szupermaraton, Maraton+ 3. nap
    rajt:
     10:20 – A résztvevők (4 napos egyéni, 4 napos csapat, 2 napos egyéni, 2 napos csapat, Maraton+) a tervezett tempójuknak megfelelően kialakított rajtzónákból(perc/km) párosával indulnak, folyamatos indítással.
    helyszín: Badacsony, MOL kút
    cél: Balatonfüred, Tagore sétány
    1. korai rajt: 9:50

 

II/d/2.

  1. nap szombat – MaratonFüred
    rajt:
     9:40 – A résztvevők a tervezett idejük alapján kialakított párokban, folyamatos indítással rajtolnak.
    helyszín: Badacsonytomaj, strand
    cél: Balatonfüred, Tagore sétány

 

II/e/1.

  1. nap vasárnap, Balaton Szupermaraton, FélBalaton Szupermaraton, Maraton+ 4. nap
    rajt :
     9:00 – A résztvevők (4 napos és 2 napos egyéniek és csapatok, valamint Maraton+ 4. nap) a tervezett tempójuk alapján kialakított párokban, folyamatos indítással rajtolnak.
    helyszín: az előző napi céllal megegyező helyszínen, a Tagore sétányon
    cél: Siófok, Hotel Magistern tó felőli oldalán.
    1. korai rajt: 8:30

II/e/2.

  1. nap vasárnap – BSZM Befutó 15 km
    rajt:
    10:30 – A résztvevők a tervezett idejük alapján kialakított párokban, folyamatos indítással rajtolnak.
    helyszín: Balatonakarattya, Bercsényi lehajtónál lévő parkoló
    cél: Balatonfüred, Tagore sétány

II/f.
Korai rajt
A verseny 2. napjától az előző napon szintidőhöz közel érkező teljesítők a napi hivatalos rajt előtt 30 perccel (a 2. napon 45 perccel), az úgynevezett korai rajttal indulnak. Az indításuk párokban történik és legfeljebb 2-3 percig tart. Ez után már csak a napi hivatalos rajttal van lehetőség megkezdeni a táv teljesítését.

III/a. A versenyben résztvevő csapatok kísérését ellátó gépkocsik részére megkülönböztető jelzést (útvonalengedély) adunk ki a rajtcsomag átvételekor, amelyet kötelesek jól láthatóan a jármű szélvédőin belül, elöl és hátul elhelyezni, mert csak ezzel jogosultak a versenyszabályokban előírt formában történő kíséret ellátására. Az egyéni és váltó/páros futók gépkocsival történő közvetlen, folyamatos kísérése TILOS.
A kísérő jármű nem akadályozhatja a többi résztvevőt, illetve az úton haladó egyéb járművet, gyalogost. A versenyzőket kísérő gépjárművek, ahol a futóútvonal kerékpárúton halad, a KRESZ szabályainak megfelelően nem hajthatnak be a kerékpárútra.

III/b. A teljesítők kerékpáros kísérői részére szintén megkülönböztető jelzést (útvonalengedély) adunk ki a rajtcsomag átvételekor, amelyet kötelesek jól láthatóan a kerékpáron elöl elhelyezni.
A kerékpárral történő közvetlen, folyamatos kísérés a futó mögött haladva megengedett, naponta az 1. frissítőállomástól.
A kísérő kerékpárosokat a futók rajtja előtt 10 perccel indítjuk, amely igaz az esetlegesen a korai rajttal induló futók kísérőire is.

A kerékpáros kísérés a MaratonFüreden is engedélyezett, a fentiek betartásával.

Az Öböl Félmaraton és a BSZM Befutó 15 km-es távon kerékpáros kísérés nem engedélyezett.  

III/c. KERÉKPÁROS KÍSÉRÉS SZABÁLYAI
A verseny biztonságos lebonyolítása érdekében a következő szabályokat kérjük betartani:
A kerékpáros kísérőket a mezőny rajtja előtt 10 perccel indítjuk el a rajtból.
Kerékpáros kísérés a napi 1. frissítő állomástól lehetséges.
Kerékpárral a frissítőállomás területén tartózkodni tilos.
Amennyiben a kerékpáros kísérő a frissítőállomáson/váltóhelyen frissíteni kíván, azt úgy teheti meg, ha az állomást elhagyva, a futókat nem zavarva elhelyezi kerékpárját, és gyalog visszamegy az állomásra (Ha az útvonal engedi, az állomást ki kell kerülni. Ha erre nincs lehetőség, az állomáson keresztül kell hajtani, az ott tartózkodók testi épségére, és a kihelyezett termékek épségére vigyázva.)
A kerékpáros kísérő a verseny ideje alatt köteles a kerékpáron viselni a megkülönböztető táblát, melyet a futónak adunk át rajtszám átvételkor- A megkülönböztető táblán fel kell tüntetni a kísért futó/csapat rajtszámát.
A kerékpáros kísérés csak a KRESZ szabályainak betartásával lehetséges.
A kerékpáros kísérő nem zavarhatja a verseny résztvevőit a haladásban.
Mindig a futónak van elsőbbsége.
Szabálytalan kísérés esetén a futó időbüntetést kaphat, amelynek mértékét a versenyszabályzat tartalmazza.
A rajt, a cél és a váltóhelyek környékén a kísérőautók parkolásánál kérjük a kiadott térképvázlatoknál található útmutatásokat figyelembe venni.

III/c. FRISSÍTŐÁLLOMÁSOK
A rajtban, az útvonalon, a váltóhelyeken és a célban frissítőállomások kerülnek kialakításra. Minden résztvevő csak a számára táblával jelzett asztalnál frissíthet, külön közös asztala van a Balaton és FélBalaton Szupermaraton napi teljes távját teljesítő egyéni indulóknak és párosoknak, valamint külön asztala a váltóknak. Minden frissítőállomás egységes felépítésű:
először a váltók frissítőasztala (itt frissíthetnek az Öböl Félmaraton, a Maratonfüred, valamint a BSZM Befutó 15 km indulói is), majd az egyéni és páros futók frissítőasztalai találhatók.
Az autós kísérők kizárólag a frissítőállomás területén kívül tartózkodhatnak. A kerékpáros kísérők A FUTÓKAT NEM ZAVARVA, a kísért futó számára kijelölt frissítőasztalnál frissíthetnek, amennyiben a kerékpárjukat a frissítőterületen kívül helyezik el.
Az Öböl Félmaraton, a MaratonFüred, valamint a BSZM Befutó 150 km indulói az útvonalfrissítőknél a váltók számára kialakított asztaloknál frissíthetnek.
A MaratonFüred indulói a váltóhelyeknél a váltóhely előtt elhelyezett „MaratonFüred frissítés” feliratú táblával jelzett asztalnál frissíthetnek.

III/d. EGYÉNI FRISSÍTŐ LEADÁSA
Egyéni frissítő leadására a napi hivatalos rajt előtt legkésőbb 30 perccel van lehetőség a versenyiroda nyitva tartási idejében. A versenyközpontban a frissítőállomás számát és az állomásig teljesített táv feliratát tartalmazó gyűjtőládában kell elhelyezni az egyéni frissítőt, feltüntetve rajta a rajtszámot. Egyéni frissítőt az Öböl Félmaraton és a BSZM Befutó 15 km kivételével minden induló leadhat, melyeket a verseny szervezői a kiválasztott frissítőállomáson kihelyeznek. Az egyéni frissítőállomásokhoz lehetőség van ruhanemű kiküldésére is. Ha a kiküldött ruhanemű az állomáson marad, illetve az állomáson leadott ruhanemű a másnapi rajtnál, a versenyirodán nyitvatartási időben átvehető. A gépjárműből történő frissítés csak a jármű álló helyzetében, a KRESZ parkolásra vonatkozó előírásainak maradéktalan betartásával engedélyezett.

III/e. A frissítőállomások tervezett választéka
egyéni és páros: víz, iso-ital, alkoholmentes sör, Cola, szőlőcukor, gyümölcs, aszalt gyümölcs, kenyér, só, chips/ropi, csokoládé, müzli szelet, kalcium és magnézium pezsgőtabletta, sótabletta
váltók: víz, iso-ital, szőlőcukor, gyümölcs, kalcium és magnézium pezsgőtabletta
egyéb: papír zsebkendő, WC papír, sebtapasz

IV/A A 2 ÉS 4 NAPOS VERSENY EGYÉNI, PÁROS ÉS VÁLTÓ, valamint a MARATON+ PÁROS ÉS VÁLTÓ versenyszámokban

IV/A/a. Az időmérés bokapánttal ellátott chip segítségével történik. A chipért nem kérünk letéti díjat. A chip letéti díja valójában 5000 Ft lenne, amit csak abban az esetben kell megfizetni, ha nem kerül leadásra legkésőbb a verseny utáni héten szerdán. Ebben az esetben a futó egyenlegébe „-5000 Ft-ot” könyvelünk el a BSI adatbázisában. A chipet a siófoki célba érkezéskor kollégáink gyűjtik össze, a MARATON+ váltóktól a napi célokban gyűjtjük vissza. A versenyt véglegesen feladók a napi célban tudják leadni.

IV/A/b. A chipet a rajtszámfelvételkor átadott tépőzáras bokapánt segítségével kizárólag a bokán lehet viselni. Eltakarni a verseny során nem szabad.

IV/A/c. Az első napon mindenkinek azonos a rajtideje, a többi napokon a rajtkapuban elhelyezett szőnyegen történő áthaladáskor mindenki maga indítja a napi idejét. Az útvonalon a váltóhelyeken lesznek mérőszőnyegek. A váltóknak a váltózónába érkezéskor lehet csak a bokáról levenni, majd a chip átadásával váltani. A váltóhelyen az egyéni és páros indulók a váltóhelyen elhelyezett szőnyegen történő áthaladáskor automatikusan rögzítik a részidejüket.

IV/A/d. Minden nap a cél zárását követően az aznapi és az összesített versenyeredményeket elérhetővé tesszük az bsieredmenylista.hu és a raceresult.hu oldalakon. Az eredmények között szerepeltetjük a versenyt feladni kényszerülő indulók eredményeit is, helyezés nélkül. Az eredményhirdetésben csak a teljes versenytávot teljesítők eredményeit vesszük figyelembe.

IV/B AZ EGYNAPOS EGYÉNI versenyszámokon (MARATON+, ÖBÖL FÉLMARATON, MARATONFÜRED, BSZM BEFUTÓ 15 KM)
Az időmérés a rajtszám hátuljára ragasztott UHF chipekkel történik.
A sikeres egyéni idők rögzítéséhez kérjük az alábbi szabályok figyelembevételét:
A rajtszámot a verseny során végig láthatóan, a has/mell tájékon szükséges viselni. (rajtszámtartó öv megengedett).
A rajtszám hátulján elhelyezett chipet ne távolítsák el, ne hajtsák össze és ne szúrják át biztosítótűvel.
Mindenki figyeljen arra, hogy a saját rajtszámát viselje a verseny során.
Célbaérkezés után kérjük a mérési pontot mielőbb elhagyni. 

IV/C IDŐJÓVÁÍRÁS
A versenyben indulóknak időjóváírás a következő esetben jár: Vasúti átjáró tilos jelzésekor, illetve a versenybíró utasításának megfelelően, a biztonságos áthaladás érdekében történő várakozáskor. Ha a futót a versenybíró megállítja, a versenyző rajtszámán elhelyezett QR kódot az átjáró személyzete érkezéskor leolvassa, majd a továbbhaladáskor újabb kódot küld az időmérők felé. Akinél ez nem történik meg, időjóváírást nem kap.

V/a. Az egyes napi szakaszokra, illetve a napi váltóhelyekre szintidőt határozunk meg, az utolsó elrajtoló rajtidejéhez igazítva. A szintidő lejártakor a versenyzőnek/csapatnak az aznapi versenyt be kell fejeznie, az esetleges továbbhaladásáról a versenybíróság dönthet. A versenyt a következő napon tovább folytathatja, de kategóriájában nem kerül értékelésre. Lehetőség van a napi táv feladására. Ebben az esetben a futó/csapat a versenyt a következő napon tovább folytathatja, de kategóriájában nem kerül értékelésre. A váltók és frissítők személyzete a szintidőt túllépő résztvevőt nem engedi tovább, őt a záróbusz szállítja tovább a célba. Az eseményinformációban az egyes a pontoknál az érkezés időpontja van feltüntetve a napi szintidő és az utolsó elrajtoló rajtidejének figyelembe vételével.

  1. nap 6 óra 1 perc 30 mp
    1. váltóhelyig (tempó 7:00 perc/km)
    2. váltóhelyig (tempó7:30 perc/km)
    1. napi célig (tempó 8:00 perc/km)
  2. nap 6 óra 53 perc
    1. váltóhelyig (tempó 7:20 perc/km)
    2 váltóhelyig (tempó 7:40 perc/km)
    2. napi célig (tempó 8:15 perc/km)
  3. nap., Öböl Félmaraton
    Nincs szintidő.
  4. nap 5 óra 33 perc
    1. váltóhelyig (tempó 7:10 perc/km)
    2. váltóhelyig (tempó 7:40 perc/km)
    3. napi célig (tempó 8:10 perc/km)
  5. nap., MaratonFüred 5 óra 53 perc
    1. váltóhelyig (tempó 7:50 perc/km)
    2. váltóhelyig (tempó 8:20 perc/km)
    a célig (tempó 8:50 perc/km)
  6. napi, szintidő 7 óra 4 perc
    1. váltóhelyig (tempo 7:30 perc/km)
    2 váltóhelyig (tempo 8:10 perc/km)
    4. napi célig (tempo 9:10 perc/km)

    BSZM Befutó 15 km

    Nincs szintidő


V/b.
 A résztávot/versenyt feladó, illetve a szintidőt túllépő résztvevők eredményeit az utolsó időmérési ponton történő áthaladás idejét és az addig megtett távot figyelembe véve szerepeltetjük az eredménylistában, helyezés nélkül.

V/c. A versenyt véglegesen feladók kötelesek a rajtszámukat levenni, és a legközelebbi rendezővel (frissítőállomás, váltóhely, záró kerékpáros) közölni a feladás tényét. Az időmérő chipet a napi célban adhatják le.

VI/a. Azt a versenyzőt, aki a verseny során feltűnő felkészületlenséget mutat, a további versenyből a rendezőség bármikor kizárhatja. Minden versenyzőnek kötelessége a verseny orvosainak utasításait betartani. Annak a versenyzőnek, aki a verseny hivatalos orvosától erre felszólítást kap, a versenyt haladéktalanul be kell fejeznie. A következő napon a versenyzést kizárólag orvosi engedéllyel folytathatja. Az orvosi engedélyt a rajt előtt 30 perccel kell kérni a rajtterületen felállított egészségügyi ponton.

VI/b. A szabályokat megszegő, a teljes távot nem teljesítő versenyzőt a rendezőség azonnal kizárhatja.

VII. IDŐBÜNTETÉS
A szabályok megszegőit az alábbi büntetésekkel sújthatja a versenybíróság:

VII/a. Közlekedési szabályok megszegése:

  • vasúti átjáró tilos jelzése ellenére, illetve a versenybírói tiltás ellenére történő áthaladás: azonnali kizárás a versenyből
  • kísérőjármű behajtása tiltott területre, illetve a forgalomirányítók tiltása ellenére: 15 perces időbüntetés alkalmanként
  • kísérőjármű váltóhelyen való szabálytalan megállása, illetve a versenyzők közötti szabálytalan áthaladása: 10 perces időbüntetés alkalmanként
  • kísérőjármű út szélén történő szabálytalan parkolása esetén: 3 perces időbüntetés alkalmanként
  • kísérő kerékpáros más versenyzőt akadályoz: 10 perces időbüntetés alkalmanként
  • rajtszám szabálytalan viselése esetén: 10 perc időbüntetés alkalmanként
  • a versenyző nem a kijelölt útvonalon halad: 3 perc időbüntetés alkalmanként

VII/b. Versenyszabályok megszegése

  • a versenyző — jogtalan előny megszerzése érdekében —bárminemű közlekedési eszközön történő szállítása esetén: azonnali kizárás a versenyből
  • mozgó gépjárműből történő frissítés esetén: 15 perc alkalmanként
  • kísérőgépjármű érvényes útvonalengedély nélkül kísér és frissít: 15 perc alkalmanként
  • a versenyzőt a kísérője nem a III/a. pontnak megfelelően kíséri, illetve frissíti: 15 perc alkalmanként

VII/c. A szabálytalanságokat elkövetők, illetve érintett versenyzők büntetése elsősorban a rendezőség észlelésén alapul. Más, a versenyben résztvevő bejelentését, az erre alapuló óvást hitelt érdemlően, kétséget kizáróan kell bizonyítani. Minden bejelentést, óvást értékelünk, vizsgálunk, mely alapján meghozzuk a végleges döntést. A versenybíróság döntése megfellebbezhetetlen.

VII/d Óvást benyújtani az egyes napi versenyekre vonatkozóan a célnál található versenyirodán a verseny zárási ideje után legkésőbb fél órával lehet. Óvást az egyéni versenyző személyesen, a váltó, illetve a páros esetében a csapat vezetője nyújthat be. Az óvás díja 20.000, azaz húszezer Forint. Az óvással kapcsolatban született döntést — legkésőbb a másnapi verseny rajtja előtt 30 perccel — írásban közöljük az érintettekkel.

VII/e. A verseny egésze során a verseny szabályaira vonatkozó és egyéb felmerülő kérdésekben minden esetben a rendezőség dönt.

VII/f. A versenybíróság elnöke: Kocsis Árpád

VIII/a. A váltók versenyében a vegyes csapatok a férfiak között kerülnek értékelésre. A váltók a csapat létszámától függetlenül, együtt kerülnek értékelésre. A párosok férfi, női és vegyes kategóriában kerülnek értékelésre.

VIII/b. A váltás a bokán viselt chip átadásával a kijelölt váltóhelyen, a váltózónában történhet. A bokán viselt chipet kizárólag a váltóterületre érkezéskor lehet levenni. Ez után következhet a váltás, az időmérő chip átadásával.

A soron következő csapattag addig nem hagyhatja el a váltóterületet, amíg nem viseli a bokáján az időmérő chipet.

VIII/c. Előváltásra (a csapat soron következő tagja a hivatalosan soron következő váltóhely előtt leváltja a csapat előző emberét) minden csapatnak csak és kizárólag sérülés esetén van lehetősége. Az (elő)váltás helyére a csapattagnak a verseny többi résztvevőjét nem zavarva kell eljutnia. A leváltott versenyzőnek az előváltás helyét a verseny többi résztvevőjét nem zavarva kell elhagynia. A szabálytalanul váltó csapatot a versenyből kizárhatjuk. Az előváltást a soron következő váltóhely vezetőjének be kell jelenteni.

VIII/d. A Maraton+ 5-8 fős váltása a frissítőállomások után, illetve a váltóhelyeken történhet.

VIII/e. Egyéni induló legfeljebb 1 csapatnak lehet tagja. Csapattag másik csapatnak nem lehet tagja.

IX/a. Rajtszám, kísérők megkülönböztető jelzésének viselése
A futók a rajtszámukat, a kísérők (gépjármű, kerékpár) a nekik biztosított megkülönböztető jelzést (útvonalengedélyt) kötelesek a verseny időtartama alatt teljes terjedelmében, jól láthatóan viselni. Azon nem helyezhetnek el semmilyen feliratot, emblémát, kivéve a versenyzők rajtszámain a név részére fenntartott területen a nevet, becenevet.
Az Öböl Félmaratonon „első félmaratonom” feliratú, a MaratonFüred versenyben „első maratonom” feliratú rajtszám viselésére jogosultak azok, akik először teljesítik a választott távot. A „rajtszámot” kizárólag hátul lehet viselni, rajtszám átvételekor kell a versenyirodán kérni.

IX/b. Öltöző
1. nap rajt: Siófok, Hotel Magistern, cél: Fonyód: sátrakban
2. nap rajt: Fonyód: sátrakban, cél: Szigliget: sátrakban
Félmaraton rajt: Keszthely, sátrakban, cél: Szigliget: sátrakban
3. nap rajt: Badacsony: sátrakban, cél: Balatonfüred: sátrakban
MaratonFüred: rajt: Badacsonytomaj: sátrakban, cél: Balatonfüred: sátrakban
4. nap rajt: Balatonfüred: sátrakban, cél: Siófok, Hotel Magistern

BSZM Befutó 15 km rajt: Balatonakarattya: sátrakban, cél: Siófok, Hotel Magistern

A váltóhelyeken mindennap a helyszínen felállított sátrakban.

IX/c. Ruhatár
Az egyéni indulók rajtnál leadott csomagjait a célba átszállítjuk. A csapatok maguk oldják meg a csomagok szállítását.

  • Csomagleadás:  a rajtban a ruhátári buszoknál legkésőbb a rajt előtt 15 perccel. A leadott csomagot csak a célban tudjuk visszaadni.
  • Csomagfelvétel:  a célban a ruhatári sátrakban rajtszám alapján.


IX/d. Befutóérem átvétele
Az egyéni teljesítők a befutáskor kapják meg az egyedi érmüket.
A csapatok a befutás után a Hotel Magistern 1. emeleti konferenciatermében vehetik át az érmet. Az egy napos csapatok a célban kapják meg a befutóérmüket.

IX /f. Segítség, információ
A versenyre akkreditált orvosok, valamint a rendezőség tagjainak segítsége a versenytáv teljesítésének időszakában igénybe vehető telefonon is. A telefonszámok a rajtszámok hátoldalán is fel vannak tüntetve.
Orvos: +36/70/442 – 7000
BSI: +36/20/433 – 3390
Kérünk minden résztvevőt, hogy lehetőség szerint a napi szakaszra vigye magával mobiltelefonját!

A sporttevékenység az összes élettani előnye mellett — nagyon kis mértékben ugyan, de — veszélyeket is jelenthet. Fontos, hogy komoly teljesítmény előtt konzultálj az orvosoddal!
Csak felkészülten vegyél részt az átlagosnál nagyobb igénybevételt jelentő sporteseményen vagy megterhelőbb edzésen!
A sporttevékenység az összes élettani előnye mellett – nagyon kis mértékben ugyan, de – veszélyeket is jelenthet.

Fontos, hogy számodra nagyobb teljesítmény előtt konzultálj kardiológussal vagy sportorvossal az esetlegesen fennálló rizikófaktoraid felmérése, kiértékelése, esetleges betegség kiszűrése céljából. Ezek meghatározásával magasabb szív-érrendszeri rizikócsoportba kerülés esetén további kivizsgálás válhat szükségessé. Ezek célja az akár életet is veszélyeztető események megelőzése.

Csak megfelelő állóképességi edzettséggel vegyél részt az átlagosnál nagyobb igénybevételt jelentő sporteseményen vagy megterhelőbb edzésen.

Felső légúti panaszokkal, hányással és/vagy hasmenéssel járó betegséggel, lázasan, vagy sérülten ne vegyél részt a kinézett eseményen, illetve a soron következő edzéseken a gyógyulásodig, felépülésedig.

Amennyiben bizonytalan vagy az újrakezdés megfelelő idejét illetően, konzultálj háziorvosoddal/sportorvosoddal/ortopédusoddal/kardiológusoddal.

Bármilyen szokatlan jelet érzel magadon (pl. megszédülés, eszméletvesztés, indokolatlanul szapora szívverés, szabálytalan szívverés, fulladás, mellkasi fájdalom, mellkasi nyomó érzés) sportolás közben, állj meg, és ha kell, kérj segítséget!

A fentiek nem függnek a sporttevékenység hosszától, egyedi, hogy kinek mi jelent komoly teljesítményt. Légy felelős önmagadért, sportolj okosan!

Az esemény során felmerülő egészségügyi problémák hatékony és gyors megoldása érdekében a RAJTSZÁM HÁTOLDALÁN TALÁLHATÓ EGÉSZSÉGÜGYI RÉSZ KITÖLTÉSE MINDENKI SZÁMÁRA ELENGEDHETETLENÜL FONTOS!

hu_HU